Nekem minden egyes megbízás, felkérés egy-egy újabb kihívás, mivel minden egyes munka más és más. Elsősorban a kiindulásul szolgáló irodalmi anyag miatt, de nem mellesleg a rendező személye miatt is, akivel elsődleges az alkotói kapcsolat.

Miközben természetesen van egy önálló vizuális elképzelésem a forgatókönyv vagy a szövegkönyv elolvasása után, nagyon fontos, hogy ezt a rendezői koncepciónak alá tudjam rendelni. Ez minden esetben egy olyan nagyon finoman hangolt együttműködés, amiben én bármennyire is határozott víziókkal rendelkezem, a rendezőnek vagyok a „szeme”. Igyekeznem kell az ő belső világát a saját szemeimen keresztül kifejezésre juttatni. Képi nyelvre lefordítani azt, amit a rendező szerintem látni szeretne. Ideális esetben az elképzelések, a belső képek találkoznak és egymást inspirálják, a produkciót építik.

A filmkészítés alapvetően a reális ábrázolás gyökereivel rendelkező műfaj, ezért a fantázia gyakran egészen apró dolgokban tud kiteljesedni és nekem mindig a gyakorlati megvalósítást kalkulálva kell gondolkoznom. Ha a szituáció megkíván egy bombatölcsért - most csak mondok valamit -, akkor én rögtön azon agyalok, miből, hol, ki fogja elkészíteni, mennyi lesz a súlya, hogy kerül a helyszínre, mennyi idővel előbb, hogy bírja el a födém, mennyi idő kell a helyszínen a technikai csapatnak és a special effekteseknek. Ráadásul ma már azt is kell tudni, mi az, ami ebből 3D utómunkában egyszerűbben, olcsóbban és tökéletesebben kivitelezhető.

Tehát sok minden kapcsolódik össze már a tervezési folyamatban és aztán a forgatás során is, egy állandó kommunikációs csatorna vagyok a részlegek a rendező, a gyártásvezető és az idő „fogságában”.

Mivel a színházban a színpad sokkal több absztrakciót visel el, a rendezők a vizuális megjelenítés terén szabadabb kezet engednek általában a tervezőknek és az alkotói munka is egy zártabb világban születik, mind fizikai, mind átvitt értelemben.

Műfaji sajátosság, hogy amig a film a valóságábrázolás felől alakult ki, úgy a színház sokkal inkább épített a nézői fantáziára. Talán ennek köszönhető, hogy bár a színházi díszlettervezés is egy alkalmazott műfaj, itt is a rendezői elképzelés után megy a tervező, a megvalósítás a vizuális leképzés mégis egy másfajta párbeszédet igényel. A színházi díszlet nem egy felvétel erejéig kell, hogy álljon, ki kell tudja szolgálni a rendszeres felépítés, bontás és a színészi játék igényeit is.

Képzőművészként képek készítésével is foglalkozom, ez segít abban, hogy megtartsam a különböző munkák között az összhangot, ahol nem érzem magam háttérbe szorítva, hiszen egy film látványvilágának megteremtésénél a reáliás ábrázolás nagyobb alázatot követel, egy színházi lehetőség is kevésbé biztosít autonóm teret, nem beszélve az anyagi keretekről, ami mindig meghatározza a fantázia szárnyalásának irányát.

A legszuperebb persze az, ha valahogy ezek a műfajok találkozni tudnak. Ezért az egyik legutóbbi munkám most számomra a legfontosabb, mert egy olyan színházi alkotásra kért fel Vági Bence a Recirquel társulat alapítója és rendezője, amiben inspirációul a festményeim szolgáltak. Ez egy valódi találkozás és együttműködés volt, ahol a személyes világom tudott megjelenni, a darab közegéül szolgálni azon túl, hogy temérdek technikai kérdést kellett megoldani a kivitelezés során.

Festményeimhez kidobott, használt vas, fa, alumínium, pala, stb. táblákat használok, ami tulajdonképen a díszlettervezői munkámat is meghatározó anyag-szereteten és tiszteleten alapul és bőven lehetőséget ad arra is, hogy a „szemét” és a személyes érzések találkozásának harmóniáját megteremthessem, mint belső világom szuverén lenyomatát.

Klimo Péter hivatalos honlapja: www.peterklimo.info